2011. január 29., szombat

Tharrha - Cheating Sessions

Nagyjából egy hónap leforgás alatt sikerült végre valami tematikus dolgot összehozni. A lényege annyi akart lenni, hogy legyen a mixek körül valami történet is, nem mintha esetleg így jobbá tenné, de az érdeklődést minimum felkelti remélhetőleg azoknál is, akik nem ismernek minket. A cél az volt, hogy ne csak a zenéket pakoljam egymás után, hanem a borítókkal, és a beszédes címekkel együtt, a 4 mix egy egészet képezzen. Az eredeti tervben úgy szerepelt, hogy mind a négy darab önállóan is megállja a helyét, viszont akár megállás nélkül, loopban is működnek, így kapva egy 5-6 órás szettet. Így alakult ki az, hogy kicsit elcsépelt dolog, a négy évszak köré építettem egy életutat úgymond. Ezt a borítókkal, a címekkel, valamint a zenék hangulatával is próbáltam érzékeltetni.
A stílusokon való átívelés megtörtént, de az sem teljesen úgy, ahogy terveztem, mert bár szeretem a dubsteppet és néha készítésével is próbálkozunk, egyrészt valami újban is ki akartam magam próbálni, valamint ez esetben nem akartam beállni a sorba.
Tény, hogy az első mix dubsteppel indít, de az csak intro, és így jutottam el a fidget house-hoz, valamint a dirty electrohoz. Őszintén bevallva, tőlem nem megszokott módon, új szerelemre leltem ezekben a stílusokban. a Folytatásban a break szintén csak felvezetésre kellett, hogy eljuthassunk a nyári hangulathoz, a liquidfunk dnb-hez. Bár ennek válogatása sosem ment igazán, ez érezhető is a mixen, és elég hamar át is váltottam arra, ami igazán az én világom. Neurofunk, technoid, techstep oldschool dnb. Ennek az elkészítését élveztem a legjobban, mert erre volt meg a legnagyobb ötlet. Itt az ősznek megfelelően sötétséget akartam érzékeltetni, és az élet monotóniáját, és hála az égnek ez sikerült is egy elég komoly másfél órás vonatzakatolás képében.
Itt jött el a következő változtatás, mert levezetésnek darksteppet akartam eredetileg, de hogy őszinte legyek, az utóbbi időben már eléggé unom, és nem tudtam volna igazán jót szelektálni abból, ezért egy másik új nagy kedvenchez nyúltam, ami talán jobban bele is illik a képbe. Így jutottam el a trip-hophoz. Nos ebben a mixben viszont hallhatók hibák is, amik direkt maradtak benne, így is próbáltam kicsit érzékeltetni a szétszórtságot ami bennem is lejátszódott közben, valamint egy helyenként eléggé experimentális stílusról beszélünk, és ettől lesz igazán jó, bár ezt nem feltétlenül látja mindenki így.
Még egy fontos dolgot meg kell jegyezni a sorozattal kapcsolatban. Lévén, hogy jelenleg se munkám se pénzem, lejátszóim sincsenek. Ezért is ez a neve: cheating vagyis csalás, ugyanis az egészet, és mostanában az összes mixemet Abletonnal rakom össze. A mai világban amúgy sem nagyon számít már a keverési technika, meg egy 2-3 lejátszós keverésre még egy lovat is meglehet tanítani. A cél a hangulat megteremtése, és a hangsúly a zenéken, a felépítésen van. Remélem mindenki megtalálja számára tetszőt, vagy akár egészében elnyeri a tetszését.
Letöltéshez a linkek:

http://www.4shared.com/file/4UKdWY4K/tharrha_-_cheating_session_01.html
http://www.4shared.com/file/E5BSJ8Ib/tharrha_-_cheating_session_02.html
http://www.4shared.com/file/BQI5psMC/tharrha_-_cheating_session_03.html
http://www.4shared.com/file/lCLILIaI/tharrha_-_cheating_session_04.html
Ha valaki mégis online hallgatná, a többi mixünkkel együtt megtalálja a mixcloud oldalunkon:
Jó szórakozást
Tharrha